Így lehet 70%-ot csökkenteni a téli számla összegén

Hihetetlen, de igaz! A munkálatok befejezése után az évtizedes tapasztalattal rendelkező közös képviselő is olyat látott a téli számla kézhezvételekor, amit addig még sosem.

Gyakori jelenség, hogy a felső szinteken már szinte meggyulladnak a lakók a melegtől, míg az alsóbb emeleteken dideregnek, és nem győznek újabb réteg ruhát húzni magukra. Közben pedig sosem látott magasságokba emelkedik a téli számla.

Talán meglepő, de egy kiváló hőszigeteléssel ez is megszüntethető.

Van még egy remek apróság a hőszigetelésben, amivel elérhető, hogy a téli számla összege akár 70%-kal csökkenjen! Ezt azért merjük kijelenteni, mert egy veszprémi társasház már bizonyította, hogy ez lehetséges.

Egészen pontosan a gázfelhasználás 70%-kal, a villamos energia felhasználás 72%-kal csökkent, és ezt a hőszigetelésnek köszönhetik. Ahogy a hőmérséklet ingadozás megszüntetését is.

 

A különbség pedig súlyos milliókban mérhető.

téli számla

A kivitelezéskor még egy olyan dologra is odafigyeltek, ami nem mindenkinek jut eszébe, pedig a rongálódás ezzel a megoldással hosszú távon elkerülhető.

Nézze meg a rövid videót, amelyből kiderülnek a döbbenetes eredmények:

 


 

Kérdezek a szaktanácsadótól