Íme, a hőszigetelés leglátványosabb része!

A hőszigetelés legizgalmasabb és leglátványosabb részét mutatjuk be a sorozatunk harmadik, egyben befejező részében. Ez nem más, mint a színezés folyamata, ezt mutatjuk be most részletesebben.

Lássuk, milyen lépésekből áll a színezés, amelynek során otthonunk falai elnyerik végső megjelenésüket.

  • Alapozás

A besimított felület száradása kb. 24 órát vesz igénybe, ezután lehet felvinni a felületre az alapozót. Ennek a lépésnek fontos funkciója van: az egyenletes nedvszívás a feladata, illetve az, hogy a színvakolat megfelelően tapadjon, ezért igényel szakszerű kivitelezést.

A különböző vakolattípusokhoz a kötőanyagukban megegyező alapozót kell használni, illetve például a Mapei Universal Base Coat alapozó is használható. Ezek az alapozók színezhetők, és javasoljuk is, hogy a vakolat színével megegyező vagy nagyon közeli árnyalatú legyen az alapozó.

A fehér alapozó mellett szól ugyanakkor, hogy alkalmazásakor a folytonossági hibák jól észrevehetők és javíthatók.

  • Színezés

A színvakolat adja a homlokzat végső megjelenését, és biztosítja a környezeti károk elleni védelmet. Ezért kell alaposan és körültekintően kivitelezni ezt a lépés, hiszen ez a réteg lesz az épület „kabátja”.

A színvakolat felhordása előtt 12-24 óra száradási időt kell hagyni. A színvakolatok ma már pasztaszerű állagúak, úgynevezett vödrös vakolatok, amelyek átkeverés után azonnal felhordhatók a falakra. A felhordás után következhet a struktúra kialakítása, ami a végső felületet fogja adni.

A vakolásnál muszáj figyelembe venni a környezeti hatásokat:

  • a legalacsonyabb hőmérséklet, amin még felhordható a vakolat, 5 Celsius fok, az aljzaton mérve
  • a legmagasabb hőmérséklet, amin még felhordható a vakolat, 35 Celsius fok, szintén az aljzaton mérve
  • nyári melegben az anyagszükséglet kicsit több
  • színezéskor kerülni kell az erős napfényt, tervezni kell a nap járásával
  • a 85% feletti páratartalom sem megfelelő
  • védeni kell a felületet az esőtől

A szín kiválasztásakor szerencsére nem kell kompromisszumot kötnünk, a Mapei színválasztékában 1200 színből lehet keresni.

További részleteket a videosorozatunk harmadik részében talál:

 

Önnek is örömmel segítünk bármilyen, hőszigeteléssel kapcsolatos szakmai kérdésben szaktanácsadói oldalunkon: https://ajanlatado.marelsoreveglegesen.hu/hoszigeteles

 

Kérdezek a szaktanácsadótól